Szakítás után az élet pokolian üres. Fájdalmas. Reménytelen. Ha Te is pont így érzel, maradj velem. Együtt végigcsináljuk!

Rengeteg cikket, tanácsot olvastam végig, de valahogy egyik sem segített igazán. Sőt, volt amelyik egyenesen arra akart rávenni, hogy fizessek a további segítségért. Hát itt ilyenről szó sincs. Nem azért írok erről, hogy hasznot húzzak mások lelkiállapotából, hanem mert én is ezeken a fájdalmas dolgokon megyek át, de már egy kevés idő távlatából tudom objektíven látni a helyzetet.

Tehát ki is vagyok. A nevem Lia. Vani Lia. :) Mivel valós személy vagyok ezzel a valós problémával és nem szeretnék semmit elferdíteni, ezen a néven publikálok. 25 évvel ezelőtt születtem és 3 évvel ezelőtt lettem harmadjára igazán szerelmes. Az előző kapcsolataimnak én vetettem véget, ezért ami nemrég történt velem, merőben új volt számomra és felért egy világvégével. Nevezzük a történet másik szereplőjét Ábelnek.

Ábellel 3 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Meglehetősen nyögvenyelősen indult a dolog, de ez nem rajtam múlt. Ő volt az, aki annyira élvezte az agglegény életet, hogy nem tudta eldönteni, akar-e egy kapcsolatot. Bár hezitálása fájt nekem, valahol mégis büszkeséggel töltött el a tudat, hogy rajtam legalább elgondolkodik, nem úgy, mint az engem megelőző 2 évben bárki máson. Végül 3 hónap után (ami idő alatt én már le is mondtam róla és nem kerestem) egyszer csak jelentkezett és azt mondta, hogy kellek. Büszkeségemet sutba vágva nagy lendülettel vetettem bele magam a kapcsolatunkba és 1-2 hónap elteltével szerelmes is lettem. Tehát ennek 3 éve. Tovább nem is szándékozom részletezni a szerelmünket, egy jelentős momentumtól eltekintve.

Nagyon szerettem őt, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag sosem voltam mellette felhőtlenül boldog. Ennek ellenére magamtól valószínűleg sosem vetettem volna véget a kapcsolatunknak, annyira ő volt a mindenem. Egészen 5 héttel ezelőttig.

Akkor ugyanis (sokadjára) rettenetesen összevesztünk és mindketten azt éreztük, ez így nem mehet tovább. Csakhogy az ember kimond valamit, aztán megnyugszik és máshogy gondolja. Innen azonban már nem volt visszaút, tehát beköszöntött a sötétség kora.

A továbbiakban nem is térek ki már arra, ami ezelőtt volt, csak arra, ami ezután. Remélem, hogy hasznosnak találod majd az olvasottakat és ha bármikor úgy érzed, ellepnek a hullámok, felkeresed ezt a blogot, olvasgatsz, vagy pedig írsz nekem erre az email-címre: eletszakitasutan@gmail.com

Ölel: Lia

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.