2013.06.20. 20:38
Áfonya levele
Kedves Lia!
Nemrég szakítottunk a párommal, pár hetes huzavona után. Idén szeptemberben lettünk volna együtt már 3 éve. Már egy jó ideje nem úgy működött, ahogy kellett volna, ezért tulajdonképpen nem ért villámcsapásként a szakítás sem. Már egy ideje én is játszottam fejben a gondolattal... Végül ő mondta ki, hogy legyen vége, mert semmi nem fog változni.
Röviden, ami szétrombolta a dolgot, az a távolság. Csak hétvégente tudtunk találkozni. Ez így ment már egy éve. Ebbe a hétvégébe ő mindent bele akart sűríteni és mindig én sínylettem meg, mert mindig velem töltötte a legkevesebb időt. Nem tudott másoknak nemet mondani, csak nekem. Egy idő után kiveszett az intimitás és a meghittség a kapcsolatból. Én szerettem volna visszafordítani a dolgot, de ő úgy érezte, hogy már nem érdemes.
A hatalmas keserűség mellett ott van az óriási megkönnyebbülés érzése is, hogy nincs több vita, kiborulás, idegtépés amiatt, hogy nem vagyunk együtt eleget. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy nagy kő esett le a szívemről. Azóta sokkal nyugodtabb a lelkiállapotom. Ugyanakkor tudom, hogy mit veszítettem, de a lelki nyugalmamat visszakaptam, és ez valahogy ellensúlyozza a veszteség érzését.
Amivel viszont nem tudok mit kezdeni, az a jókedvem... Ez most elég ellentmondásosan hangzik, de én tényleg nagyon jól vagyok. Jól érzem magam. Sőt, van egy pasi, akin egyfolytában jár az eszem, pedig nem is tudom, hogy az ő gondolatai is körülöttem forognak-e. Bevallom, ez a vonzódás nagyrészt hogy is mondjam... ösztönből jön, nem is igazán az érzelmeim vezérlik, hanem a kiéhezettség, ha egyszerűen akarok fogalmazni.
Kicsit furcsán érzem magam, hogy alig pár nap után már ilyen dolgok foglalkoztatnak. Miközben, ha racionálisan nézem, akkor a következő hozzáállás a lenne a megfelelő: szeptembertől visszamegyek a suliba, ahol egy csomó embert meg fogok ismerni, beilleszkedem egy új helyre, stb. Itt a nyár, amit ki kéne használni, bulizni, utazás is le van már szervezve. Ehhez képest már most azon töröm a fejem, hogy ki legyen a következő. Nem értem magamat. Ugyanakkor az ember az érzéseinek meg az ösztöneinek nem igazán tud parancsolni. Akkora bennem a felszabadultság, és a "friss hús szaga" annyira előttem van, hogy nem tudom kordában tartani a gondolataimat.
Mit tegyek? Van esetleg hasonló tapasztalatod?
Áfonya
Kedves Áfonya!
Bevallom, mosolyogva olvastam a leveled.:) Persze nem kinevetlek, Isten ments, csak jó volt olyan levelet olvasni, aminek az írója tulajdonképpen a világ kitárulásának és nem bezárulásának fogja fel a szakítást. Ehhez csak gratulálni tudok!
Sokan vannak így, hogy egy lényegében már nem működő kapcsolatuknak lett vége, mégis tragédiaként élik meg a történteket (én is ebbe a kategóriába tartoztam).
Nekik mindig az a cél, hogy eljussanak arra a szintre, amit Te már el is értél, hogy újra élvezzék az életet.
Szóval mi mást is tanácsolhatnék, minthogy élvezd! Ismerkedj nyugodtan, lelkiismeretfurdalás nélkül, hiszen nincs az sehol megírva, hogy eddig és eddig kötelező gyászolni egy véget ért kapcsolatot.
Természetes, hogy izgalommal tekintesz az ismeretlen elé, ez nagyon jól van így.
Úgyhogy csak annyit mondok, élvezd a nyarat és hagyd magad boldognak lenni!
Szeretettel:
Lia
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.