Gondolom a barátaid, családod, aki tudják mi történt, naponta teszik fel ezt a kérdést, amire te a pocsékul és a megvagyok közötti skálán válaszolsz, attól függően, hogy épp milyen hangulatodban kaptak el és hogy mennyire vagy panaszkodós típus. Nálam elég gyakoriak a hangulatingadozások, amikor egyszer azt érzem, hogy ugyan, ez nem a világvége, máskor viszont annál sötétebben látom a helyzetet. Bár hozzáteszem, ez így a 6. hetet taposva azért már nem ilyen szélsőséges.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem sokat segített az, amikor hetekig nem beszéltem vele, egyszerűen kizártam az életemből. Szó szerint. Se telefon, se facebook, se semmi. Életem egyik legnehezebb tette volt, amikor az ő hogy vagy sms-ére annyit reagáltam (mert azért ennyit megérdemel), hogy köszönöm, jól. És még egy mosolygós szmájli is jutott a végére. Mindezt úgy, hogy akkor még éjszakákon át nem aludtam, csak sírtam és sírtam. De az az igazság, hogy valójában úgy érzed magad, ahogy te akarod. Sokat gondolok arra, hogy egy embernek sincs joga ahhoz, hogy az életemet megkeserítse, akár egy rövid időre is.

És itt jön megint az a bölcsesség, hogy lehet, hogy lehetne ennél jobb, de azért így sem rossz. Annál mindenképpen jobb, mintha hosszú leveleket írnál neki arról, hogy mennyire fáj neked a hiánya, mennyire szereted és hogy mennyire folytatni szeretnéd. Egyszerűen senki nem érdemli meg, hogy szenvedj miatta. Oké, lehet, hogy még nem érzed jól magad a bőrödben, lefogytál, rosszul alszol, de neki ezt nem kell tudni. Egyébként sem érsz el vele semmit, ha megpróbálod vele megsajnáltatni magad. A lelked mélyén te is tudod, hogy ez mennyire szánalmas dolog lenne és hogy mennyire nem méltó hozzád.

A tanácsom: a sok ismerős után végre tedd fel magadnak Te a kérdést: hogy vagyok ma? Mit érzek? Mennyit haladtam már az első napokhoz képest? Egy picit próbálj meg kiszállni a saját fejedből és kívülről megnézni magad. Legyél tárgyilagos. Szakítottunk. Először azt hittem nem élem túl, de lám még mindig élek. Eleinte mennyit bőgtem, te jó ég, most már csak néha pityeredek el. Étvágyam sem volt, most már azért eszem. Rosszul voltam, ha arra gondoltam, hogy ki kell mozdulnom. Ma már kicsit a kedvem is jobb, ha arra gondolok, hogy elmegyek csavarogni egy barátnőmmel/barátommal. Ha így összegzed az eredményeidet, láthatod, hogy ez egyáltalán nem csekélység. Légy büszke magadra, hiszen a padlóról már felálltál. Lehet, hogy még kicsit ingatag vagy és rengeteg erő kell az első lépésekhez, de már felfelé kapaszkodsz a gödörből. Csak így tovább!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.